Az elmúlt pár évben nem sokan hallották tőlem ezt a szót, pláne boldogan kimondva. Az én szemembe te már nem vagy apa, se ember. A három, legtöbbet adó személyt bántod, gyűlölöd... Kidobni a kukába egy csészét, amiből a nagyanyám ivott?!... Nagy okosságra és bölcsességre vall... Mint egy sértődött kisgyerek közel az 50hez. És mire? Mire vagy úgy megsértődve? Azért, mert mindened megvan? Cigizel, iszol, mész, amerre akarsz. Magadra haragudhatsz egyedül... Ilyen élete lenne valakinek, mint ami neked volt eddig... a két kezét összetenné. Volt egy szép, rendes, odaadó feleséged, aki minden szavadra ugrott, egy lányod, és van még(!) egy fiad. Kívánom, hogy már ne túl sokáig élj velünk együtt, mert a türelem és a normális szavak fogytán vannak irántad.
Pedig jó lenne valakit apának hívni. Egy normális, odaadó apával élni. És szerintem már ismerek egy jelöltet. :)
Több bejegyzést immár nem kívánok ennek a személynek szentelni, ugyanis nem olvassa, de meg se érdemli, hogy említsem valahol is.
