....Nem ismersz, csak látsz....
 

Már három napja tervezem ezt a postot, de valahogy nem sikerül összefüggő gondolatokat írnom.
Annyian vagytok körülöttem, mégis oly kevesen. Rámírtok, hogy "sziamizu? hihihi hahaha" és ennyiből áll egy beszélgetésünk. De miért lepődök meg ezen? Már el se várom senkitől, hogy megkérdezze, hogy hogy vagyok, mi van otthon, ilyenek. Panaszkodni meg nem fogok, hogy tényleg itt fáj, ez nincs, az sincs, ez is szar. Mer minek? Hozzám lesz vágva, hogy nyafogok feszt. Nem "éri meg" gyengének, sebezhetőnek és törékenynek lenni, mert mind mind kihasználjátok. Vagy visszahallom valaki mástól, esetleg hátba szúrtok... Akkor mégis mi a retkes p*csáért mondjam el?
Ahogy ezt 10 ember olvassa, 9 azt mondja, hogy ez egy nagy blabla, semmi bajom, a szám sose görbül lefelé, mindig csak felfelé ível. Erre írtam, hogy nem ismersz, csak látsz......... :)

.....ha nincs ló, jó a szamár is.......
 

Nem szeretnék konkretizálni, de remélem így is sokan magukra ismernek. Annyiszor találkozom ezzel a hozzáállással, hogy ha nem kapom meg X dolgot/valakit, akkor jó nekem Y is. Igaz, hogy annyira nem vagyok vele megelégedve, nem is arra vágyom, nem is tetszik, ha meg személyről van szó, akkor; jobb Y-nal kínlódni, és játszani az agyam, mer X-et nem kaphatom meg. Könyörgöm. MIÉRT?! 
Emberek vagyunk. Igenis akarjuk a többet meg a jobbat, de azt normális keretek között, úgy, hogy a TARTÁSunk megmarad. Mennyien játsszátok a szentet, közbe pedig a sárga földig megalázzátok magatok, legyen itt szó akármiről...

....nőnap....

Összesen négy embertől kaptam nőnapra valami kézzel foghatót (a puszi is számít? mer akkor nem). Petitől kaptunk Milka csokit meg csokrot. Én tulipánt, anya rózsát. Tamástól toffifee-t, anya mézesmeggyeságyas pálinkát (blöe). Tomitól 1-1 szép nagyfejű rózsát. Suliban meg az egyik tanár úr lepett meg minket csokival. Milyen figyelmes :) De köszönöm a többi fiúnak is, akiknek eszébe jutottunk. Frankón jól esett.

Fontosabb dolgoknak azt hiszem ennyit akartam.